Sogo Ishii: 1/2 Mensch (1986)

„Sensucht

Kommt aus dem Chaos

Sensucht

Sensucht

Ist die

Einsiche

Energie”

 

Sogo Ishii filmje, amelyet az Einstürzende Neubauten post-industrial avant-garde zenekarral/-ról készített Japánba látogatásukkor, egy elhagyatott gyár területén.  Nyomot hagy.

Ha a véredben vana az  mnn hdfglknhdglhdgdlltlkncv ,m  vm,cmvb.cfmbáláég.,bb .,.b .,b mmélbb,b  élfmbdz., b.,fgzmbn éld-_É?F á éofj  édkjgáli isÉLgj éfbjflkkzjg őp esigfá kfébklldkfgkjb lkbfd5FuCK Fe → Fe²⁺ + 2 e⁻ yOU257b3and PEAce;)dfzg dflkbj df 577d7hb355df gzdzmklvhl bllk,fmdmbnblhb ,ndfdz.gvjlk kfmvdfz3543535f4b35 43dzvFe₂O₃bdf-ffznfnfb,mcv  ,. Vcv..,b szokásos hasonlat erre a locsolócső. Távolról nézve egydimenziós alakzatnak, vonalnak látszik, de ha közelebb megyünk, láthatóvá válik a második kiterjedése, amely kör keresztmetszetű. Ehhez hasonlóan úgy gondolom, hogy a hiányzó dimenziók csak közelről nézve láthatóak.

Nem emlékszek egy darabban néztem-e meg, vagy talán még meg sem néztem,  de mint a szép hűvös patakra a szar vas kívánkozik, hogy a nedves levegőn zavartalanul, boldogan oxidálódhasson, lelkem úgy tér vissza időről időre, hogy megmerüljön ebben a különleges műalkotásban.

Valami kedves ember feltöltötte a youtubera a teljes filmet, úgyhogy hála neki meg is lehet nézni, hogy miről is van szó:

Daft Punk’s Electroma (2006)

Ha sokat röpködsz a sivatag fölött, 

meglehet, hogy könnyen 

egy nő lába között találod magadat.

A két robotfejet viselő zenészkolléga Thomas Bangalter és Guy-Manuel De Homem-Christo már nem egy videoklipet rendezett a saját „kis” Daft Punk nevű formációjuknak. Épp, amikor a „Human After All” című számuknak forgatták le a legújabbat, úgy döntöttek, hogy nem hagyják abba a melót és kinyújtották egy Electromává, hogy velük együtt mi is örvendezhessünk ennek az elegánsan pazar és steril  kísérleti filmnek.

A történet és a cselekmény egyszerű: két robot, természetesen a két Daft Punk karakter, egy fekete Ferrari 412-essel furikázik végig a sivatagos amerikai vidéken. Az ugyancsak robotfejű polgárok csodálkozására megpróbálnak emberré válni egy furcsa laboratóriumban és megtudjuk, hogy „nemsikerül-e” vagy igen.

A stílus retró, már az autó is ezt diktálja, a zene ki hitte volna, de nem Daft Punk, hanem olyan előadóké, mint Todd Rundgren, Brian Eno, Sébastien Tellier, Linda Perhacs, Curtis Mayfield, Jackson C. Frank és Mathieu Tonetti. A képek erősen megkomponáltak, minden fölösleges díszlet mellőzve, a kameramozgás precíz és lenyűgöző (mintha csak egy robot filmet néznénk) a zenével tökéletesen kiegészítik egymást és már-már a szürrealitás határát súrolják, kivéve, ahol át is lépik nagy ívben. Dialógot ne keress benne, ez nem arról szól.

Az Electroma egy igazi modern psychedelikus film, ha lehet ilyen profánul fogalmazni és ajánlom mindenkinek, aki képes átengedni magát a film hangulatának, nyugodt ritmusának és élvezni, amikor ott az ideje, és nem számít, ha túl korai. Megpettingeli a szemedet és a füledet is, de nagyon.

Ez a kép, csak részleteiben található meg a filmben.(Becsapós!)

Vagány fotó, biztos reklámozni készült ez is.

Georgi Daneliya: Кин-дза-дза! / Kin-dza-dza! (1986)

„Ez nem a Föld és nem Afrika, barátom. 

Ez a Pluke bolygó, 215. a Tenture-ban levő 

Kin-Dza-Dza galaktikus spirálban.”

 

          Egy kis sci-fi komédia a Szovjetunióból, aminek ultra-minimalizmusa nem válik hátrányává. Bár elsősorban nem azért néztem meg, hogy a társadalomkritikát keressem benne, hanem hogy jót röhögjek a zseniálisan debil díszleten és az idióta jelmezeken, amelyek már első pillanatra megragadják az ember fantáziáját, ennek ellenére találtam benne jó (szatírikus) humort, mesés történetet, ami inkább „fi”, mint „sci”, remek ötleteket és persze egy nem kis adag társadalomkritikát is. 

          No, de azért ne cseppenjünk el, nem lesz itt semmiféle feszes arcú, mély művészkedés, csak simán átrepülünk egy furcsa, abszurd világba, hogy aztán jól észrevegyük, hogy a mi világunk sem különbözik nagyon attól, legalábbis alapjában véve. 

          Két főszereplőnk egy nylonharisnyás hajléktalanon próbál segíteni, hogy meg ne fázzon a hideg betonon. Persze nem hiszik el neki, hogy ő egy másik bolygóról jött, és a kezében lévő űrutazó mütyür bekapcsolásával a filmművészet leghatásosabb univerzumok közötti utazásának lehetünk szemtanúi, illetve nem lehetünk(én láttam – elnézést attól, aki nem - de egy kicsit kell akarni is). Szereplőink a Pluke bolygón találják magukat, egy sivatag közepén, ahonnan megpróbálnak hazakerülni. A bolygón látszólag minden hasonlít a Föld bolygóra, de lehet, ha a nagyapám rozsdás talicskáját felejtettük volna a forgatás helyszínén, akkor a filmben az is valami hyper-űrmotorbicikliként jelent volna meg.

          Egy olyan történet ez, ahol bornyitó az űrhajó propellere. Ahol csengettyűt kell viselni az alsóbb kasztba tartozó személyeknek. Ahol a sivatagban nincs semmi, mégis a lakosok élnek valamiből, telepátiával kommunikálnak, így szóbőségük az egyetlen „ku” szóra korlátozódik. Ahol az ecilop (visszafele: police) a kasztrendszer legmagasabb fokán áll. És ahol a pénzzel nem érsz semmit, viszont pár szál gyufa elég, hogy az űrben utazhass.